Mácsonya nagyapját meg akarja gyógyítani, ezért végül herceg lesz.

Sánta Tehén

Sánta Tehén

Kharmatal 2021-05-16

2021. május 16. - Kárász
Föld alatti társadalomban élnek a kharmatalok, mint a hangyák. Ez nem is lenne baj, csak nem hangya, hanem kutya méretűek. Ennek megfelelően nagyobbak a járataik, a bolyokról nem is beszélve. A bolyok csak a bejáratai és szellőzőművei a föld alatti, kiterjedt kharmatal városoknak. A kharmatal városok alján élnek a helyi kisebb (és nagyobb) kharmatal őskirályok, körülöttük a királynők és herék.
A kharmatal munkások száma legnagyobb a bolyban. Mint írtam, kutya méretűek. Testük szelvényezett, megkülönböztethető a fejszelvény, 3 test- vagy torszelvény, majd a kevés és egyre csökevényesebb farokszelvény. Fejszelvényük elejébe vissza tudják húzni az arcukat és 3 rágójukat. Hat lábuk nagyon erős, négy ujjban végződik. Az ujjak pedig ásókarmokban. Leginkább ásnak a boly földalatti részének bővítésére. A vájár kharmatal két lábával kicövekeli magát, a többivel pedig maga mögé hányja a kitermelt földet. A hátra zuhogó rögök alá állnak a szállító kharmatalok. Háti pikkelyeiket fölmeresztik, ezzel nagyobb mennyiségű földet bírnak a hátukra pakolni. A teherrel elinalnak a rakodási vagy építési területre. Visszafelé a vájat plafonján jönnek, hogy a szállítást ne akadályozzák. A beépítés helyén a munkások a földet megfelelő alakra formázzák és tömörítik. Torokváladékot kevernek a földhöz, ezzel a földműveik szilárdabbak lesznek: így meredekebb falakat is alakíthatnak (például kürtőket).
A kharmatal munkások élelmet is gyűjtenek. Behúzzák a növényeket a föld alá, földarabolják, szétválogatják és fajták szerint az utóérlelő vagy raktár üregekbe teszik. Az idősebb munkásokat az utódok nevelésére osztják be.
A boly védelmének első sorát a dolgozók alkotják. Második sorban a kharmatal bakterek állnak. Ezek is kutya méretűek, de lábaik inkább a gyors mozgáshoz, mint a földmunkához vannak idomulva. Hatalmasak a rágóik. Akció közben szirénáznak. Ha sikerül a betolakodót megharapniuk, a sebbe természetesen benyalják a torokváladékot, ami nem javítja a betolakodó túlélésének esélyeit. Ha az őrök nem tudják a betolakodót megállítani, az éktelen szirénázásra előkerülnek a kharmatal rohamgárok. Medve méretűek, ennek ellenére a baktereknél sokkal gyorsabban gyilkolnak.
Az összes kharmatalnak 3 rágója van. Az első középen fentről, másik kettő oldalról és lentről harap. A rágók üzemen kívül visszahúzódnak a fejszelvénybe. Bakterek és rohamgárok rágója (és fej szelvénye) sokszor nagyobb a dolgozókénál. Karmuk kisebb, de élesebb és keskenyebb.
A kharmatalok farokszelvényeikkel folyamatosan kattogó hangot adnak. Ez normálisan lassú. Idegesítő helyzetben felgyorsul. Bakterek szirénáznak, rohamgárok dübörögnek. Őskirály vezényelni tudja a város kattogását.
Alsóbb szinteken élnek a királynők. Többen vannak, de egymástól távoli üregekben. Akkorák, mint a dolgozók, csak dagadtak. Hatalmas tojótömlőben végződik a testük, így nehézkesen mozognak. Folyamatosan tolják ki magukból a petéket. Dolgozók a petéket átviszik a tojástárba, onnan szükség szerint a keltetőbe, majd a nevelőbe.
Herék döngik körül a királynőket. Ezek is akkorák, mint a dolgozók, csak tudnak repülni. Udvarolnak állandóan, és őrzik a királynő termét. Folyamatosan zaklatják a többi királynő környezetét. Ha kiszagolják a bolyban, hogy egy királynő legyengült, azonnal betámadnak a szomszédos udvarokból, hogy elpusztítsák és helyét elfoglalják. A királynők és herék számát az őskirály szabályozza. A nevelőből kiválasztott pár lárvát speciális étrenddel és környezeti hatásokkal formálják ivaros alakká.
      
Őskirály a boly aljában szunyókál. Olyan, mint egy 6 méter hosszú szafaládé, félméterenként patás lábujj párokkal. Arcát behúzva tartja a fejszelvényben. Fejszelvényén több duci ormány van, ezekkel a boly levegőjét szaglássza. Figyeli a levegő összetételét, hőmérsékletét, áramlását. Testsörtéivel a földmozgásokat és rezgéseket elemzi. A feldolgozott adatok alapján gázok kibocsátásával és dünnyögéssel irányítja a dolgozókat, őröket, királynőket. Dudorászását az egész bolyban hallani lehet. Ha az őskirály elpusztul, a boly levegőjének az összetétele megváltozik. Az őskirály termének falában félig kifejlett őskirályok fekszenek lárva állapotban. A dögszag beindít pár lárvát. Ezek kikelés után megküzdenek egymással a boly vezetéséért. A küzdelemben csak egy maradhat életben, aki aztán hosszú ideig igazgatja a boly életét.
A kharmatalok földalatti aknamunkájukkal pokollá tudnák tenni a földfelszínen élők életét. De szerencsére van természetes ellenségük: a badgerek. Egyénileg és csoportosan vadásszák a kharmatalokat. Lemennek a boly legalsóbb szintjéig is (ha sikerül). Vadászatuk szenvedélyes, semmi természetes indoka nincs. Ezért csak óvatosan szabad a badgereket irtani! (Különben is miért irtanánk a badgert, amikor kiváló hátast lehet belőle idomítani? Goblinok is badgerháton vágtáznak a némai éjszakában.)
A madarak közül a vadkart a kharmatalok féken tartása véget tartják a népek. Féktelenül vad ragadozómadár, amelyik sajátos módon elveszítette a repülés képességét. Hosszú és erős lábai vannak. És igen erős kampós csőre. Egy kisméretű strucchoz hasonlítanám. 1,3 méter magas. A kharmatal dolgozókat vadássza, és ez a cél, mivel a kharmatal város nagysága és ereje a benne lakó dolgozók számától függ.
A goblin bohócok tudják utánozni az őskirály dünnyögését és egyéb hangzatait. Ezzel néha sikerül eltéríteniük a kharmatal vájárokat, és velük bővíttetik tárnáikat. Ezért tisztelik a goblinok annyira a bohócokat. (A lustaság fél egészség.) Egyszer egy ilyen bohóc megállapodott a városi vezetőséggel, hogy elcsalja a kharmatalokat a város alól (a kharmatalok tönkretették a városi csatornahálózatot). Bohóc a kharmatalokat eltérítette. A városi vezetők nem fizettek, hanem kiröhögték a bohócot. A többit már mindenki tudja. De ez nem érdekel senkit, mert enélkül is mindenki utálja a goblinokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://hejakutmacsonya.blog.hu/api/trackback/id/tr4516561874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása